Fogyókúrás szerek csapdájában

Fogyókúrás szerek csapdájában

Tegnap jó kis tanulságos beszélgetést folytattam egy 41 éves hölggyel a fogyásról akinek a testsúlya több mint 130 kg.

Elmondása szerint már sok divatos és bereklámozott étrend kiegészítőt kipróbált élete során.

Jelenleg is egy bizonyos fajta terméket fogyaszt ami mellé étrendet is javasolnak.

Úgy érzi csapdába esett, hisz bekerült egy mókuskerékbe ahol már nem csak a fogyásához hanem annak hatékonyabbá tétele címszóval további termékekeket javasoltak neki amit jelenleg is fogyaszt – mert hát azt mondják így a jó.

Az egészben az a vicces, hogy nem érzek változást a kezdetekben ladott néhány kiló után, valahogy megrekedtem – mondta.

Ezután már az következet, hogy cseréljem le az egész otthoni háztartási tisztító szereimet kozmetikumaimat is, de nekem ezt már nem engedi meg a családi kassza.

Úgy érzem csapdába estem!

Soha véget nem érő termékfogyasztásra vagyok ítélve, modta – mert a kezdeti leadott súlyom egy része már vissza is jött szinte azonnal ahogy megpróbáltam szünetet tartani.

Ismerős a helyzet – egyre gyakrabban keresnek fel hasonló tapasztalattal hölgyek, hogy segítsek kijutni ebből a körforgásból.

Te is keresed a kiutat – és keresed a tarható testsúly titkait?

Szereznéd, hogy végre történjen már veled igazi, valódi változás amit már egy rövidtávú 10 napos program után elismersz?

Keresd az eseménynaptárban a következő induló 10 csoportos lefogyasztó programot a hivatalos facebook oldalamon itt:
https://www.facebook.com/testsulycsokkentes/

👉Te nem szeretednéd tovább húzni az időt – úgy gondolod eleget elpufogtattál már – ideje sebességet váltani akkor gyere az online 1 éves anti-aging életmódváltó programra és már tudni fogsz minden praktikát és tudást amivel leteheted az eddig cipelt túlsúlyt és ezt egy életen át meg is tarthatod. Életmódváltás ez bizony minden nehézsézség mentesen, könnyedén.

Fittséget és kirobbanó energiát kapsz ajándékba az 1 éves program segítségével és önmagadtól is egyben, hisz ezért is ajándékoztad meg magad vele – ugye?

Fiatalos külsődre már mindenki felkapja a fejét.

Ugye ez az amit kerestél?

Hát perszre!

Megérkeztél!💜

Ha eĺég volt a véget nem érő próbálkozásokból keress meg telefonon:☎️0630 902 9835 és azonnal kezdhetünk is.

Optimális testsúlyod szolgálatában💟

🌸 Barabás Zsófia
🌱fogyókúrás mentor 
ételfejlesztő

Ajánlom:

1 éves program


az igazán elkötelezetteknek.
Teremtsd újjá az életed!

Egyéni konzultáció

Azoknak, akik egyénileg, személyre szabott konzultációk által szeretnének lefogyni

További bejegyzések:

TERVEZHETŐ AZ EGÉSZSÉGEM

Az ételterápiás étkezés egy tudatos egészségtervezés – egy különleges, egyedi táplálkozás, mely minden építő tápanyagot kiemelten alkalmaz. A boldog jövőkép az egészséges test meglétéből ered.

Elolvasom »